Mint a borravaló

igazioliva bolt, 2013 Pomáz, József A. u. 1.Igen, egy időben lemaradtunk itt rendesen a posztolással. Az történt, hogy a webshop mellett hosszú évekig a saját otthonunkban üzemelő bolt (amit a vége felé a gyerekeink már elég rosszul viseltek) kiköltözött a házunkból, és 2013. decemberében megnyitottuk az ország első igazi olívaolaj-szaküzletét.

Nem kell messzire menni, mert 400 méterre a házunktól találtuk meg azt a helyet, amit az antik istenek is egészen biztosan olívaolaj-boltnak szántak. A low-budget jegyében persze mindent magunk csináltunk. Akkora meló volt, hogy közben majdnem elfelejtettünk fázisfotókat csinálni. A kész boltot végül is már a karácsonyi őrülettel tudtuk felavatni, és most tiszta erőből itt vagyunk. És bár az előszobában álldogálásnak is megvolt a maga bennfentes bája, az új, a házunkra kísértetiesen hasonlító hangulatú üzletben (mondjuk azt trendi szóval, hogy butikboltban?) sokkal kulturáltabb körülményekkel várunk titeket.

Időközben mások is felfedezték a bolt arculatát: zseniális képek a Dívány  Életmód rovatában az igazioliva boltjáról.

Related posts