Szatyrom
Drop product in here
A kezdetektől elérhető ingyenes kóstolás jelenleg gazdasági okokból (ld. fent) szünetel. A gazdasági nehézségek és a szállítási díjak emelkedése miatt 2023.10.18-án kénytelenek voltunk megemelni az ingyenes csomagküldéshez szükséges rendelési összeg alsó határát 50.000.- forintra; alatta a házhoz szállítási díj 2.400.- maradt. Most érvényes csak igazán az “oszd meg és olajkodj”: fogjatok össze, és rendeljetek többen egy helyre! Vagy gyertek el a boltba. Köszönjük a megértést.
TERMŐHELY, TERMELŐ: La Masrojana, El Masroig, (Tarragona, Katalónia), Spanyolország. 1977‑ben Barcelonától délnyugatra, a tarragónai El Masroigban egy család az addigi mezőgazdálkodását rendezett vállalkozássá alakította és megszületett a La Masrojana, mint brand (ugyanebben az évben született meg, csak éppen Budapesten, Tóth Guszti is, hogy 2006-ban majd megalapítsa az igaziolivát : J). Azért néhány évtizednek el kellett telni kupálódással, fejlesztéssel, stb., viszont a lokális és klimatikus adottságok annyira jók ott Katalóniában, hogy igazából csak olyan apró dolgokat kell szem előtt tartani, mint korrektség, hatékonyság és elhivatottság (a három ritkán tetten érhető emberi erény, együttesen meg pláne). Az ezredforduló környékén a La Masrojana ráncfelvarráson esett át a dizájnt és a termékeket illetően, aztán 2017-ben teljesen megújultak – reméljük, ebben mi is benne voltunk, mert mi elég sokszor mondtuk nekik, hogy változtassanak címkéket. Szóval a környéken ugye dominál az arbequina, tehát az olaj ebből készül, és jellemzően édes, lágy, nőies, diós, egyszóval jól hozza azt a katalán világot, amit kell. Durva történelmi borvidékek (pl. Priorat) szomszédságában olívászkodnak, az olaj mellett nagyon jó olajbogyóik és patéik is vannak, az ízesített olajokról nem is szólva.
BOGYÓ FAJTÁJA: gordal
ÖSSZETÉTEL: zöld gordal olajbogyó, szárított guindilla paprika, víz, só, tejsav.
MIRE SZÁMÍTSAK: óriás szemű, kemény húsú, jól harapható, alapvetően „nyers”, olívás ízű, enyhébben sózott csemegebogyó; nem annyira a tejsavasság, hanem inkább egyfajta citrusos savanykásság érződik rajta. Ez a csípős nem az a csípős: ne számítsunk őrült csípősségre, inkább pikánsságra. Csak magos változatban kapható.
KISZERELÉS: (töltőtömeg, azaz nettó lecsöpögtetett tömeg): 430 g üveg